Nagykanizsán – a Széchenyi István által alapított Nemzeti Kaszinó szellemének követőjeként – 1836-ban két egyesület is alakult: a Bürger-Verein (1848-tól Polgári Egyletként használta a nevét) és a CASINO.  A fennmaradt nyomtatott Belépti Jegyek, Táncrendek tanúsága szerint mindkét egyesület megalakulásától kezdve számos jótékony célú táncmulatságot szervezett.
A CASINÓ egyesület már az első választmányi gyűlésén 1837 JANUÁRJÁBAN határozatot hozott a szervezendő bálokról is, eszerint farsangkor minden csütörtökön táncmulatságot tartottak. Az elfogadott Házirendben előírták azt is, hogy a bálokon „SENKI SARKANTYÚVAL NE TÁNCOLJON”. Az estek tiszta jövedelmét a kórház, a „muzsika egyesület” segélyezésére, jótékony célokra fordították.
1885-ben elkészült a KASZINÓ impozáns SZÉKHÁZA is, ennek dísztermében, fényesen berendezett helyiségeiben tartották ezután a báli szezon jelentős összejöveteleit.
Az egyesület tréfás jelmezesteket rendezett minden évben tagjainak, 1895-ben pl. JUX-ESTÉLYT (Jux ~csíny, tréfa, móka), 1898-ban SNASZ-ESTÉLYT, ahol – a hírlapírók beszámolói szerint – a ”hölgyvilág fiataljai” és az ifjak halász-, cukrászleányként, kuktaként, tiroli lányként, mákvirágként, szegfűként, postagalambként, angol és tiroli turista, „drótos tót”, suszterinas, „chinai óriás” alakjában jelentek meg.
A Kaszinóban rendezte mulatságát a Kereskedő Ifjak Önképző Egylete, s hagyományosan a FELSŐKERESKEDELMI ISKOLA ifjúsága is. A diákok minden évben hangversennyel egybekötött, jótékony célú táncestélyt szerveztek Segítő Egyesületük javára. A befolyt jövedelemből szegényebb sorsú társaikat támogatták. A rendezőség egy küldöttsége „ősi szokás szerint járt vendégeket hívni”, hogy a bált minél többen látogassák. A hírlapi beszámolók szerint minden évben „fényes sorokban foglalt helyet a közönség”, „ember-ember hátán szorongott”, vígság és zene zajától visszhangzott a bálterem.
A Kaszinó egyik táncestélyének hangulatát így idézte fel a helyi lap tudósítója 1898-ban a bált követően: „Zsúfolásig megtelve az összes termek, elegáns női toilettek, ragyogó uniformisok, örömtől repeső ábrázatok mindenütt. Házi ezredünk zenekara ezúttal is magával ragadta a közönséget játékával, de olyan fenomenális hatást még soha sem ért el, mint amilyennek részesévé avatta Zimmert katonai káplán valzerje…A közönség nem bírt betelni a keringő gyönyöreivel és vagy hatszor ismételtette…A közönség tombolása nem akart véget érni.”

Összeállította: Kunics Zsuzsa