A bálozó hölgyek ujjatlan, mélyen kivágott, muszlinból, tüllből, selyemből, bársonyból készült uszályos ruhákban pompáztak, hajkoronájukban ékszerrel vagy fejdísszel, kezükben legyezővel.
A pompás anyagok, a mélyen kivágott „ruhaderekak” (ruha felsőrész), a vállig mezítelen karok – melyeket a fehér glasszékesztyű csupán könyökig fedett el – felejthetetlen szépségűvé varázsolták a hölgyeket.
A MAGYAR BAZÁR című divatlap így oktatta olvasóit: „Mindenki kora, testalkata és személyisége szerint ruházkodjék. A bálokon a hölgyek korosztályuk szerint NÉGY OSZTÁLYBA tartoznak: fiatal lányok, még nem egy éves fiatal asszonyok, fiatal anyák, idősebb hölgyek.”
Az igazi választóvonal nem a kor, hanem a családi állapot volt.
Az első bálozó FIATAL LEÁNYOK megjelenése mindig egyszerű volt. Fehér, fodros, tüll, muszlin vagy organdi ruhát hordtak, s csak a második évadban választhattak rózsaszín, világoskék, halványsárga vagy almazöld ruhát. Ha már több éve farsangoltak, sárgát, lilát, vagy vöröset is viselhettek, de ki akarta világgá kürtölni, hogy évek óta nem kelt el?!
„Amilyen egyszerűek a lánykák, oly pompásan öltöznek a fiatal asszonyok” – írta 1886-ban a MAGYAR BAZÁR. A még nem egy éve házas FIATAL ASSZONYOK ruhája volt a legpompásabb, legszínesebb, kivágásuk a legmerészebb, ékszerük a legcsábítóbb. Válogathattak a színes selymek, bársonyok között.
A FIATAL ANYÁKNAK valamivel visszafogottabb volt az öltözéke, de még mindig szabadon válogathattak a színek és az anyagok között.
Az IDŐS HÖLGYEK tompa színű selyem-, bársonyruhákban, finom csipke és gyémánt-díszítéssel jelenhettek meg.
Az estélyi ruhához viselt alsószoknyák közül az egyik okvetlenül nehéz tafota volt, hogy csábítóan suhogjon a hölgy minden mozdulatánál.
A báli öltözet stílusos kiegészítői voltak a hímzett és áttört „dán bőrből” vagy a ruha selyméből készült cipellők, melyek az 1880-as évektől már magas francia sarkokon nyugodtak.
A 19. század második felében és a 20. század elején morális megítélés tárgya volt a viselet, illetve az, hogy mennyit takart. A mély kivágású báli ruha – különösen, ha férjezett hölgy viselte – nem esett erkölcsi kifogás alá, annál inkább a láb „mutogatása”. Az 1860-as években még a lábfejet is el kellett takarni, csak a „félvilági nők” mutathatták meg bokáikat, lábszárukat. Később a cipő látványa fokozatosan megszokottá vált, de a boka még mindig nem. Jelentős változást – e téren is – az I. világháború hozott.

Képfelirat: 
A La Mode Illustrée által közölt divatkép, 1892 (bal oldali kép)
A Les Modes Parisiennes divatújság által megjelentetett divatkép, 1860-as évek (jobb oldali kép)

Összeállította: Kunics Zsuzsa