HÓNAP MŰTÁRGYA SZENT IVÁN HAVÁBAN

Részletek

Szülőkategória: 2022

Kategória: Június

Szentkép: A gyermek Keresztelő Szent János (Szent Iván)
Színes nyomat keskeny fakeretben. Zalaszabar, 19. század vége

A képen a gyermek János jellegzetes szőrruhában látható, amint a bárányt és az „ECCE AGNUS DEI” feliratos keresztet öleli. Feje körül kétoldalt ovális kis képekben ábrázolták János életének egyes jeleneteit (balról-jobbra): János lefejezése; Mária a kis Jézussal és a kis Jánossal; az angyal hírül adja Zakariásnak, hogy fia fog születni; a szülők a megjövendölt János név mellett döntenek a rokonok ellenében; János bőrövvel összefogott teveszőr ruhájában hirdeti az Igét; tálcán szolgálják fel a fejét Saloménak. A kép alját rózsák és indák díszítik, melyeket a kompozíció főbb vonalaival együtt csillámló festékkel emeltek ki. A paszpartu aranyszínű, a képpel együtt nyomtatták domború mintázatúra. A szentkép egy zalaszabari idős asszony szobájának falán lógott, aki sosem engedte levenni. Halála után unokája ajándékozta a múzeumnak: „Nem tudtam, mit csináljak vele, nem égettem el, mégis csak szentkép” – mondta Kerecsényi Editnek 1979-ben.
A szentkép tág értelemben síkban készült vallásos ábrázolás. A paraszti lakáskultúrában, különösen a katolikus hívők körében a 19. században és a 20. század elején általánosak voltak a nyomdai sokszorosító eljárással készült, tömegesen előállított szakrális alkotások. Az otthonokban őrzött, a tisztaszoba falán vagy a szentsarokban közszemlére tett szentképek reprezentálták egy-egy család hitét, segítették a vallásos elmélyülést, de emellett esztétikai funkciót is betöltöttek. Vásárokon és búcsúkon vásárolták őket, de a falvakat járó házaló árusoktól is beszerezhetők voltak.
A kiállított képtípus dél-zalai népszerűségét mutatja, hogy más hasonló, Jánost gyermekként megjelenítő szentképek is vannak a néprajzi gyűjteményben (Balatonmagyaródról, Nagykanizsáról, Tótszerdahelyről). A felnőttkori ábrázolások azonban hiányoznak a gyűjtésekből. A szőrruhás gyermekről készült színes nyomatok a 19. századból származnak, a 20. század első felében – úgy tűnik – a szent kultusza háttérbe szorult. Már nem vásárolták meg képmását, és a tulajdonosok nem emlékeztek rá, hogy ki van az öregek által nagy tiszteletben tartott képeken.
Június hagyományosan Szent Iván Hava a régi kalendáriumokban. A nyári napforduló az északi féltekén június 21-én van (esetenként 22-én vagy 20-án). A kereszténység felvétele óta Szent Iván napjához (éjjeléhez), június 24-hez kötik. Az Iván név használata a bizánci egyház kultikus befolyásáról árulkodik. A napfordulót nyárközépnek tekintették, utána nem sokkal kezdődött az aratás, melynek sikere egykor az emberek egész éves megélhetését jelentette.

KERESZTELŐ SZENT JÁNOS

János anyai ágon Jézus rokona. Már születésük előtt találkoztak egymással, amikor az állapotos Mária meglátogatta a szintén várandós unokatestvérét, Erzsébetet. A találkozáskor Erzsébet méhében fölujjongott a magzat, és eltöltötte a Szentlélek, így János már anyja méhében megszenteltetett. A latinul Visitatio néven számon tartott eseményt nálunk és a környező országokban július 2-án tartják (Sarlós Boldogasszony), máshol május 31-én.
Keresztelő Szent János születésnapját június 24-én ünnepli a katolikus egyház. Csak az ő és Mária születésnapja kap ilyen figyelmet a szentek közül. A nyugati és a keleti egyház, valamint az iszlám is prófétaként tekint rá. János a Messiás előképe a Szentírásban. Ő kereszteli meg Jézust, és ő nevezi Isten Bárányának (Agnus Dei), mellyel előrevetíti üdvösséget szerző halálát. A vesztét Salomé okozza, aki táncáért cserébe János fejét kéri a királytól.

SZENT IVÁN A NÉPHAGYOMÁNYBAN

Hazánkban hiteles adataink a 16. század óta vannak Szent Iván-i tüzek gyújtásáról, de valószínűleg már régebben is örömtüzeket gyújtottak ezen a napon. A tűzgyújtás alkalmából hosszú éneksorozatot énekeltek, a Szent Iván-i éneket, melyről Heltai Gáspár is megjegyezte, hogy annyira hosszú, hogy az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott rajta. A tüzet zsúpkévéből, szalmából, gallyakból gyújtották, illatos növényeket, virágokat füstöltek rajta, melyeket gyógyításra is felhasználtak, mert különösen ezen a napon rendelkeztek gyógyító erővel. A tüzet átugrálták, mely szertartásnak egészség- és szerelemvarázsló szerepe volt. Az ugrás sikerének mágikus jelentőséget tulajdonítottak a fiatal párokra vonatkozóan, de a lányok férjhezmenetelére is következtettek belőle. A tűz átugrása közben a Szent Iván-i éneket, párosító- és kiházasító dalokat énekeltek.
Az Európa-szerte szokásos fáklyagyújtást, tüzes karika eregetést, tűzcsóválást szórványosan a magyarság is gyakorolta. Más mágikus eljárások, cselekmények és hiedelmek vízzel, növényekkel, füvekkel, virágokkal, gyümölcsökkel kapcsolatosak. Például a 18. században jegyezték le, hogy ilyenkor a kutak és források vize körül füstöt támasztottak, hogy a sárkányok és kígyók mérgét elűzzék.
Az ünnep estéjén kötött koszorúnak egyes vidékeken mágikus erőt tulajdonítottak, például a ház elejére akasztották tűzvész ellen. A Szent Iván-i tűz termékenységvarázsló és túlvilággal való kapcsolattartó egykori szerepére utal, hogy az a lány, aki nem evett e napig cseresznyét, ott szétosztotta leánytársai között a magával hozott gyümölcsöt. Azok az asszonyok, akiknek gyermeke meghalt, a tűz körül álló gyermekeknek cseresznyét osztogattak. A tűzben sült almát a gyermekeknek adták, hogy egészségesek maradjanak.
Keresztelő Szent János patrónusa az ágyúöntőknek, bányászoknak, bognároknak, bőröndösöknek, bőrmunkásoknak, cipészeknek, csizmadiáknak, festőknek, harangöntőknek, kárpitosoknak, kocsigyárosoknak, kocsmárosoknak, kötélgyártóknak, lámpamunkásoknak, madárkereskedőknek, a mészárosoknak, övkészítőknek, puskaműveseknek, rézműveseknek, szabóknak, szíjgyártóknak, vaskereskedőknek és vendéglősöknek. Segítségül hívták hátgerincbántalmak, sebek, arcbántalmak, izombántalmak, gyermekbetegségek, bőrbetegségek és marhavész gyógyítására.

Szöveg: Gyanó Szilvia
Restaurátor: Pulai Attila
Fotó: Hohl Zoltán

Képek:
1. Szentkép: A gyermek Keresztelő Szent János (Szent Iván). Ltsz. 79.8.3.
2. A szentkép restaurálás előtt

Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Ünnepi Kalendárium I-II. Szeged, 1998.
Csukovics Anita: A népi vallásosság tárgyi emlékeinek megőrzése, jelentősége In: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 9. évfolyam 2-3. szám (2016. szeptember-december), 14-17.
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás. Bp., 1964)
Magyar Katolikus Lexikon I-XVII. (Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János.) Bp., 1993-2014.
Magyar Néprajzi Lexikon szócikkei. Bp., 1982)
Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Folklór 3. (szerk. Dömötör Tekla) Bp, 1990.
Magyar Néprajzi Lexikon (szerk. Ortutay Gyula) kötetei, Bp, 1977-1982.