Női napernyő a századforduló idejéről
Fehér sifonból készített, drótvázas, fanyelű napernyő. Nyolc bordára feszített ernyője géppel hímzett, tetején apró pettyekkel. Szélén szélesebb lyukhimzéssel, áttört pókozást utánzó szélmintával, végén hurkolással. Nyele nyersszínű, lakkozott, végén kiszélesedő, faragott mintával. A nyél végén egy szépen kidolgozott, faragott, hosszú, előre hajló nyakú papagáj alakkal díszített. Nyelén eredetileg egy rácsomózott fehér paszomány hurok volt, melynek segítségével használaton kívül karra lehetett akasztani. Drótváza fehérre festett.
Az ernyő első ismert ábrázolása Kínából származik az időszámításunk előtti 11. századból, de talált
ak ninivei, és thébai szobrokat is, melyek alakjai esernyőt tartottak kezükben. A 18. századig azonban csak napernyőkről beszélhetünk, az esernyő funkció csak ezek után alakult ki. A 20. századig nem számított divatosnak a napsütötte bőr. A tehetősebbek tartózkodtak a napsugaraktól, és hófehér bőrükkel is hirdették, hogy nekik bizony nem kell dolgozniuk, hiszen vagyonuk miatt erre nem szorulnak rá. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a napernyő a kiváltságosok privilégiuma volt.
A középkorban a pápa jelképeként volt használatos, így az elterjedése az európai kontinensen egy időre megrekedt. Majd a 15. században az egyházi hatalom gyengülésével a napernyők is kezdtek szélesebb körben használatossá válni, ekkor már a tehetősebbek, és az egyház méltóságok is használni kezdték különféle színvariációkban. Ez egyenesen vezetett ahhoz, hogy előbb-utóbb divatcikk legyen belőle.
A 18.
században a francia hölgyek kezdték népszerűsíteni a napernyőt. A 19. században már nélkülözhetetlen kiegészítő volt. Egy úrinő napernyő, kalap, kesztyű és harisnya nélkül még kánikulában sem léphetett ki az utcára. A napernyők viselését is pontos szabályok írták elő.
A Divatsalon 1904-ben a következőket javasolja: „Fontos volt a napernyő és esernyők kiválasztása is. 1904-ben a Divatszalon legalább 4 félét javasolt: „mindenek előtt entous-cas-t [általános]. Körülbelül ez legyen a legdrágább. Különösen a nyélre kell vigyázni… Aztán kell egy sötét selyem napernyő, élénkszínű béléssel az egyszerűbb ruhák számára, egy fehér díszes délutánra. Ezekre szalag, virágcsokor jön. De ez csakis selyem vagy hasonló ruhákhoz való. A mosóruhákhoz könnyű csipke vagy éppen batiszt napernyőt tartunk csipkés rozettel a nyelén. Ezeket a napernyőket összecserélni nem szabad. Ha az idő borongós, bármilyen is a ruhánk, az elegáns entous-cas-t vigyük. Világos ruhához mindig fehéret. Kivéve, ha nagy fekete kalappal, fekete kesztyűvel, fekete boával tüntetünk. Akkor persze még a fehér ruhához is fekete csipke napernyő való.”
A képeslapok 80 Ft-os egységáron megvásárolhatók a Thúry György Múzeumban (Nagykanizsa, Fő út 5.)
